MagyarEnglishEspañolFrançaisDeutsch

Képtár

Sonkás szendvicstorta

Sonkás szendvicstorta

Publikált: 19/09/2012

» Gasztronómia

HOZZÁVALÓK:

egy csomag 4 szeletes barna, téglalap alakú toastkenyér

25 dkg sonkás krémsajt

2 evőkanál majonéz

3 főtt tojás

1 kiskanál erős mustár

10 dkg túró

10 dkg főtt, füstölt tarja

15 dkg szeletelt gépsonka

pár nagyon vékony szelet füstölt sonka

1 csokor metélőhagyma

retek

paradicsom

kígyóuborka

őrölt fekete bors

 

ELKÉSZÍTÉSE:

Előveszünk egy keverőtálat.

A krémsajtot a majonézzel, 2 főtt tojás sárgájával, a mustárral, és az áttört túróval jól elkeverjük.

A finomra aprított metélőhagymával fűszerezzük, sózzuk, borsozzuk.

Hozzáadjuk a nagyon apróra vágott főtt, füstölt tarját, még egyszer jól összekeverjük.

A kenyérszeleteket ezzel a krémmel megkenjük, úgy, hogy maradjon belőle a torta oldalára is.

Három szeletre gépsonkát fektetünk, egymásra rétegezzük, majd megkent felével felfelé rátesszük a negyedik kenyeret is.

Tortánkat a maradék krémmel körbekenjük, a vékonyra szelt retekkel, paradicsommal, uborkával kidíszítjük.

Tetejére még a füstölt sonkából formázott rózsákat teszünk.

Egy kis időre tegyük hűtőbe, hogy jól összeérjen.

Értékelés